6 mód arra, hogy jobbá tegyük a lábunk vérkeringését
6 mód arra, hogy jobbá tegyük a lábunk vérkeringését
Ha a lábainkban megfelelő a vérkeringés, a szövetek kellő mennyiségű tápanyaghoz juthatnak és kiválaszthatják a salakanyagokat, a lábak így sokáig egészségesek maradhatnak. A láb keringésének romlását néhány egyszerű szokás betartásával és étrendi változtatásokkal kerülhetjük el.
A szív rendszeres összehúzódásainak eredményeként a vér folyamatosan áramlik az ereinkben. Az artériák olyan vérerek, amelyek a szívből kifelé szállítják a vért, a vénák pedig épp ellenkezőleg, a szív irányába. A vér visszajuttatása a lábakból a szívbe nem kis feladat a keringési rendszer számára, hiszen a vérnek felfelé, a gravitáció ellenében kell áramolnia. A szív pumpáló munkáját a vénákat körülvevő izmok segítik: összehúzódásuk szűkíti a vénákat, ezzel támogatja a vér felfelé történő áramlását. A simaizmok tartós összehúzódását elősegíti, ha sokat mozgunk, vénáink így feszesebbek maradhatnak.
A keringés az életkorral együtt fokozatosan romolhat. Abban az esetben azonban, ha nem mozgunk rendszeresen, a keringésünk akár már fiatalabb korunkban is leromolhat.
Az alábbiakban olyan tippeket ismertetünk, amelyek segítenek a keringés megfelelő minőségének minél hosszabb ideig történő fenntartásában.
1. Séta
A séta egy egyszerű, a szervezetet nem túlságosan mértékben igénybe vevő mozgás, amely a súlycsökkentésben és így a láb keringésének javításában is segíthet. Bármilyen tempóban sétáljunk is, a vérkeringésünk mindenképp javulni fog, ha ezt rendszeresen tesszük. A vérnyomásunk így csökkenthető, a lábak izomösszehúzódásai pedig növelhetőek. Amikor az izmok összehúzódnak és elernyednek, körbeölelik a láb nagy vénáit, elősegítve ezzel, hogy azokon a területeken is javuljon a véráramlás, ahol a vér esetleg már pangani szokott.
A rendszeres séta további előnyei közé tartozik, hogy a mindennapi hangulatunkat is sokkal kiegyensúlyozottabbá teheti.
2. Nyújtóztassuk ki rendszeresen a lábainkat
A lábak rendszeres kinyújtóztatása többféle előnyös hatást is gyakorol a szervezet működésére. Ha jól és rendszeresen csináljuk, a véráramlásunk megélénkül, a szerveinkbe és az izmainkba pedig megfelelő mennyiségű oxigén és tápanyag fog áramlani.
3. Üljünk megfelelő testhelyzetben
Ha sokat kell egyhelyben ülnünk – például egész héten, az irodában – akkor nem mindegy, hogy ezt jellemzően milyen testhelyzetben tesszük. Bár a visszerek kialakulását nem segíti elő, ha keresztbe tett lábakkal ülünk, a lábaink vérkeringésének nem feltétlenül tesz jót, ha hosszú órákon keresztül így tartjuk a lábunkat. Vegyünk fel inkább egy olyan testhelyzetet, amelyben kevésbé nyomjuk a saját lábainkat, nem akadályozva ezzel a vér erekben történő minél szabadabb áramlását.
A vénák minél jobb keringését az alábbi ülőpozíciók segíthetik elő:
- Üljünk úgy, hogy a lábaink kissé távolabb legyenek egymástól, a talpaink pedig legyenek a padlón. Ne üljünk túl sokat egyhuzamban, hanem rendszeresen álljunk fel és mozogjunk valamennyit.
- Időnként meg is emelhetjük kissé a lábainkat, hogy javítsuk az erek véráramlását. Akár egy zsámolyra is feltehetjük a lábainkat, miközben dolgozunk.
- Alvás közben pedig tegyünk egy párnát a lábaink alá, így éjszaka is élénkebb lesz a véráramlásunk. Ez az alvási pozíció a gerincünknek is jót tesz.
4. Viseljünk kompressziós harisnyát
A kompressziós harisnya élénkíti a láb véráramlását, emellett csökkenti a fájdalmat és a duzzanatokat.
A kompressziós harisnya viselése különösen akkor lehet előnyös, ha olyan munkakörben dolgozunk, ahol egész nap ülnünk vagy állnunk kell. A lábakra gyakorolt túlzott nyomás vagy a túl kevés mozgás nem fog jót tenni a keringésünknek. A kompressziós harisnyák olyan hatást gyakorolnak, mintha amit a sétálás is kifejt: a harisnya folyamatos összehúzódásra és elernyedésre készteti az izmokat, serkentve ezzel a véráramlást.
5. Hagyja abba a dohányzást!
Magától értetődő, hogy ha egészséges vérereket és keringést szeretnénk, akkor nem dohányzunk. A dohányzás miatt megdagadhatnak a lábak és a bokák, és a vérrögök kialakulásának esélyei is megnőnek. A dohányzás rontja a szív működésének hatékonyságát, ez pedig az erek és a vénák károsodásához vezethet a lábakban.
6. Próbálja csökkenteni a stressz szintjét
A stressz a mentális és a fizikai egészségre is negatív hatással van, és ez a keringést is érinti. Az edzés egy ideális mód a stressz csökkentésére, emellett jót tehet a zenehallgatás, a légzőgyakorlatok végzése, a meditáció és a pszichoterápia is.