Dr Tóth Tamás
Dr Tóth Tamás az Istenhegyi Klinikán Dr. Berek Péter irányításával több száz endovénás beavatkozásban vett részt, mely során elsajátította a modernkori visszérsebészeti szaktudást. Érdeklődési területei a nyaki ütőérszűkület kezelése, hasi aortatágulat nyitott és endovaszkuláris megoldása, alsóvégtagi hybrid műtétek, endovénás visszérműtétek, krónikus alsóvégtagi sebek kezelése.
Bemutatkozás
Dr. Tóth Tamás vagyok, érsebész szakorvos. Orvosi tanulmányaimat a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán végeztem 2010 és 2016 között. Egyetemi tanulmányaim során érsebészeti területen kezdtem kutatói munkát, melynek eredményeként elnyertem a Tudományos Diákköri Konferencia helyi első helyezését, országos különdíját. Kutatási témám a “Végtagmentés céljából végzett femoro-cruralis bypassok összehasonlítása diabeteses és nem diabeteses betegeknél” volt. Végzett orvosként a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Szív-, Ér- és Mellkassebészeti Osztályán helyezkedtem el érsebész rezidensként, ahol a szakma kiemelkedő egyéniségei mellett képezhettem tudásom. 2017-ben a Magyar Honvédség szerződéses katonája lettem, melynek eredményeként 2020-2021 között a Koszovói Békefenntartó Misszió magyar kontingensének egészségügyi központparancsnoka voltam. 2021-ben elnyertem az Amerikai Egyesült Államok legjobb kórházaként számon tartott Mayo Klinika Ted Rogers’ kutatói ösztöndíját, így 1 éven keresztül érsebészeti kutatómunkát végezhettem a világ vezető szakembereinek irányítása alatt. Kutatási témám a “Tünetmentes carotis stenosis menedzsmentje az elmúlt 15 évben” volt. Ezen időszak alatt a krónikus sebek kezelését is mélyrehatóan tanulmányoztam, számos képzést végeztem el. Szakképzésem során hazai és nemzetközi konferenciákon tartottam előadást. 2023-ban érsebészeti szakvizsgát szereztem.
Munkám során kiemelt hangsúlyt fektetek a betegekkel történő kommunikációra, annak érdekében, hogy minden kérdésük megnyugtatóan megválaszolásra kerüljön!
Prezentációk:
- Comparison of clinical results of femoro-crural bypass grafting in diabetic and non-diabetic patients for lower limb salvage – Sarasota, Florida, USA (2015)
- Decelerációs aortasérülés hybrid megoldása - Szeged, Vaszkuláris Fórum (2016)
- Aortoentális fistulák: diagnózis és kezelés – Debrecen, MST Kongresszus (2018)
- Nyaki terime differenciáldiagnózisa – Véna jugularis aneurysma – Budapest, Vaszkuláris Fórum (2018)
- Stent graft implantation after polytrauma – Going am Wilden Kaiser, Ausztria (2019)
- Hybrid műtéteink klinikai eredményei az elmúlt 5 évben – Balatonfüred, MAÉT Kongresszus (2019)
- A Cone-Beam CT szerepe a modern érsebészetben – Balatonfüred, MAÉT Kongresszus (2022)
- Incidence and management of asymptomatic carotid stenosis in Olmsted County between 2005 and 2020 - Róma, ESVS Kongresszus (2022)
- Injury of popliteal artery associated with trauma of the knee - Budapest, Semmelweis International Vascular Symposium (2023)